Tegnap 3x jött elő ugyanaz a téma, gondoltam, megosztom.
Azért is, mert nem hiszek a véletlen egybeesésekben és azért is, mert nagyon fontosnak tartom ezt az üzenetet.
Délelőtt készült velem egy interjú, ahol zárókérdésként azt kaptam, hogyan tudnám az eszenciáját megfogalmazni annak, hogy miért is választottam a segítőszakmát.
Aztán volt egy beszélgetésem a barátnőmmel, aki felől hónapok óta nem hallottam és szerettem volna tudni, hogy van. „Hogy vagyok? Nem is tudom, az utóbbi hónapok eseményeit figyelembe véve pedig végképp…” Arról elmélkedtünk, mi zajlik mostanában körülöttünk a világban, fel tudjuk-e egyáltalán fogni és ha igen, utána ezzel mit kezdünk? Hogy érinti ez gyermekeinket? Mit tudunk mi, egyénként tenni?
Végül pedig az ügyfelemtől kérdeztem meg, mi a végső célja azzal, hogy megtanulja kezelni az életében a stresszt?
Mindháromra ugyanaz a válasz jött:
Egy életünk van, amit itt és most élünk. Pillanatok alatt érhet véget, mint ahogy az egészséges állapotunk is. Vigyáznunk kell rá. Tennünk kell érte, hogy kihozzuk belőle a legjobbat, legtöbbet. Nem vesztegethetjük el, túlságosan értékes ahhoz.
Te hogy vagy ezzel?