Ezt a napokban írta egy kedves barátom, akivel 30 nappal ezelőtt még vidáman nyaraltunk. Ez az egy hónap viszont pont elég volt arra, hogy a napsütés, vízpart és a pihenés minden emlékét felülírja a mókuskerék.
Munka, iskola, teljesítmény, elvárások, kötelező feladatok, muszáj, de meg kell csinálnom, pedig semmi kedvem gondolatok.
Nemrég találkoztam valakivel, aki 48 éves korára kihajtotta a belét (milyen beszédes a magyar nyelv, ld. mindjárt) azért, hogy „mindent” megadjon a családjának. Aztán mire ez megvalósult, elhidegült a feleségétől, elváltak. Újra megnősült, még 3 gyermeke született, itt is megteremtette az anyagi hátteret, biztonságot.
Most, hogy tényleg nincs egzisztenciális gondja és el kezdte volna élni és élvezni a saját életét, béldaganatot diagnosztizáltak nála.
Sokszor írom, mondom és néha úgy érzem, mindhiába, mert úgyis csak akkor változtat a legtöbb ember, ha már nagyon nagy baj van, de nem adom fel:
Egy életed van, éld!
Ha nem érzed jól magad, változtass!
Mire vársz? Ha még 30 éved is van hátra, az is csak 10 950 nap. Ennek is kb. egyharmadát átalszod.
Mire vársz még? Meddig vársz még?