Volt egyszer egy nő…
aki sok megpróbáltatás ellenére sem adta fel, és csak azért is megvalósította az álmát. A hivatása lett a munkája. Szívvel-lélekkel végezte, folyamatosan képezte és fejlesztette magát, minden módszert körbejárt, hogyan csinálhatná még jobban. S bár a munkája gyümölcse szép lassan érett, tudta, hogy jó úton halad, volt benne mélyen egy érzés, egy bizonytalanság, hogy ez így tényleg jó? Tényleg szükség van arra, amit csinál? Értékelik a munkáját, az odaadását, az energiáját és mindazt, amit szívből beletesz?

A coaching során végigjárt szempontok, objektív tények, eredmények és számok mind azt mutatták, hogy a válasz: igen. De a bizonytalanság csak nem múlt. Sőt, egyre elhatalmasodott és rányomta a bélyegét a munkájára.

Végül bevontunk egy másik szakembert, aki teljesen másképp közelített a problémához és kiderült, hogy ez az érzés nagyon régről, nagyon mélyről gyökerezik, igazából egy transzgenerációs örökség. Azzal a programmal fogant és született meg, aminek fő kérdései: Kellek-e én egyáltalán? Várnak-e? Fontos vagyok-e én és amit mondok, teszek?

Amint ez napvilágra került és tudatosodott, oldódott is egyben. Teljesen más megvilágításba kerültek azok az érzések és gondolatok, amik a munkája körül lengtek. Rá lehetett nézni erre és más életterületeire is ennek fényében kicsit másképp, kicsit kívülről. S onnantól a megoldások is megérkeztek.

Ha kíváncsi vagy hasonló összefüggésekre akár munka, akár párkapcsolat vagy anyaság témakörben, s arra, hogy a két önismereti módszer hogyan épül egymásra, s hogyan segíthet Téged, gyere a Női minőség a 21. században c. workshop sorozatra!

Hasonló tartalmakért kövess Facebook és Instagram oldalamon, ahol további érdekes tartalmakkal érkezem rendszeresen!